Tojáséj

Weöres Sándor címként választott egysorosának törékeny szépségét felfedezve, a Maladype társulatának tagjai ezúttal szavak nélkül, játszi könnyedséggel fogalmazzák meg viszonyaikat (egymáshoz és önmagukhoz) hétköznapi játékaink természetes nyelvén. Ártatlan és ártatlannak tetsző játékok követik egymást, Ravel zenéjéből lendület, életöröm árad, s játék közben mindennapjaink láthatatlan színháza is láthatóvá válik Valaha, valaha gyermekek voltunk. Körülguggoltuk a tüzet, hol kukorica pattogott. Ágakon lógtunk fejjel lefelé. Anyánkkal aludtunk. Valaha, valaha gonoszok voltunk. Megrángattuk a cica farkát, kihúztuk a bogarak lábát, marokkal téptük a virágot. Ma már csak akkor gyilkolunk, ha kell. Valaha, valaha tiszták voltunk. És egy napon tündért láttunk a hegy felett, meztelen volt és nevetett és két kitárt lába között a Nap, a Nap emelkedett! Lestük estig, akkor szétszállt fekete köddé. Mikor hazamentünk, anyánk zokogott, hogy nincs fia többé. (Weöres Sándor: Férfiak tánca)